Közösségi pedagógiai gyakorlat

 

Az első bejegyzésemben, ahol magamról írtam, ott olvashattátok, hogy jelenleg a Miskolci Egyetemen tanulok, oboa tanárnak.

Leendő tanárként, kötelező tantárgyként fel kellett vennünk a Közösségi pedagógia gyakorlat című tantárgyat, ami azt takarja, hogy hátrányos helyzetű, árva, szellemileg, értelmileg és fizikailag sérül gyerekekkel kell foglalkoznunk. 

,, Segítő kéz :)" címet azért adtam ennek a blognak, mert azt gondolom, hogy leendő tanárnak feladatomnak érzem, hogy olyan gyerekek fejlődését segítsük és támogassuk, akiknek elviekben nem adatik meg, hogy zeneiskolába bekerüljenek, szellemi és fizikai hátrányaik miatt.

Első alkalom: 2016.03.11. péntek 9:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Előző este, alig bírtam elaludni, annyit járt az agyam, vajon milyen lesz a gyerekekkel találkozni, hiszen még nem volt kapcsolatom sem pedig bármilyen tapasztalatom beteg gyerekekkel. Attól féltem, hogy amikor találkozni fogok velük személyesen, akkor talán nem fogok hozzájuk jól viszonyulni, vagy nem fogom tudni megtalálni velük a közös hangot; attól is féltem, hogy esetleg elfogom sírni magam, hiszen az embernek akkor is összeszorul a gyomra mikor sérült felnőtt embert lát, nemhogy még gyermekeket. 

Reggel gyomorgörccsel indultam Miskolc centrum mögötti parkolójába, ahol 8:40-re volt találkozóm Virággal, aki volt olyan kedves és felvett kocsival, hogy menjünk együtt a Gyermekkórházba. Mikor megérkeztünk kipakoltuk a kreatív dobozokat, megvártunk a többieket is a kórház előtt, majd elindultunk befelé.

Amikor beléptünk az ajtón, az a tipikus kórházi légkör volt, a környezet, az orvosi szobák, a váró termek és az a bizonyos kórházi szag csapott meg.

Ezzel ellentétben mikor felmentünk az első emeletre, nagyon jó érzés fogott el, mintha nem is kórházban lennénk, roppant barátságos környezetbe csöppentünk; pozitívan csalódtam :)

Mielőtt beléptünk volna a foglalkoztató szobába, egy nagyon kedves hölgy fogadott minket, ő volt Zsóka. :) Kaptunk tőle zsákot a cipőnkre, nehogy bevigyük a koszt. Mielőtt behozták volna a gyerekeket, elmesélt  néhány dolgot magáról a rehabilitációs osztályról, milyen betegségben szenvedő gyerekek; milyen korosztályúak; bentlakásos vagy mindennap bejárós; milyen kezelésekre szorulnak....

Sorban érkeztek a gyerekek.......

Oda jött hozzám egy aranyos kislány, úgy hívták, hogy Csenge. Elkezdtük katicát csinálni, karton papírból, ki volt vágva sablonként a katica teste és a két szárnya, a sablonokat körbe rajzoltuk, majd azt kivágtuk. Ő nagyon ügyesen ráragasztotta a szárnyakat és a fekete pöttyöket is, majd raktunk rá még csápokat és mozgó szemeket. Mivel nagyon vissza húzódó kislány volt, ezért leginkább azzal segítettem neki, hogy biztattam és bátorítottam. Mivel pozitív vissza jelzéseket adtam neki, ezért érezte, hogy jól csinálja a feladatát. Azt éreztem, hogy jól érezte magát a társaságomban, ezért más feladatot is meg csináltunk közösen. Ő színezni szeretett volna, ezért kiválasztottunk egy nagyon szép virágos képet és azt elkezdtük közösen kiszínezni.

Közben csatlakozott egy másik kislány is, közösen színeztünk, majd Csengének el kellett mennie gyógytornára, ezért mi folytattuk a közös foglalkozást egy újabb feladattal. Csináltunk mosolygós napocskát, amit először úgy kezdtünk, hogy a kézfejét körbe rajzoltuk színes papírra, kivágtuk őket és középre raktunk egy citromsárga papírból kivágott kört,majd köré ragasztottuk a kézfejeket. Rajzoltunk neki szemet, mosolygós szájat és kész a napocska. Ez a kislány nagyon aktív volt, ezért a létező összes feladaton végig mentünk, amire lehetőség volt. Nagyon tetszett neki a sok színes papírból kivágott virág minta, kiválasztottunk milyen színűek legyenek, a két virágot összeragasztottuk, ami közé egy hurka pálcikát raktunk, helyeztünk rá még sárga közepet és szalagból masnit. Ugyanígy megcsináltuk ezt pillangókkal is, majd kiválogattunk virág és pillangó mintákat, amik illettek egymáshoz és felfűztük egy cérnára, fűzért készítettünk belőle. Pillangót még hajtogatott papírból is készítettünk, melyet szőrős dróttal fogtunk össze, ami a csápját szimbolizálta.

Mivel többen voltunk segítők, így mindenki csak egy-két gyerekkel tudott foglalkozni. A foglalkozás során, nem állandó csoport volt, a gyerekeknek más programon is részt kellett venniük, így volt aki korábban elment vagy később érkezett. 

Sajnos volt némileg rossz élményem is, amikor jött egy tolókocsis kislány, Erzsike. Oda mentem hozzá, hogy csináljunk valamit közösen, végig mutogattam neki, milyen feladat lehetőségek vannak, de sajnos nem szeretett volna velem egy feladatba sem bele kezdeni, és ezt szavak helyett csak fejrázással jelezte. Oda jött Andi, az egyik állandó önkéntes, aki elmondta, hogy azért tartózkodó velem a kislány, mert nem ismer és Andival is csak azért hajlandó közös foglalkozásra, mert ő hat hónap ismeretség alatt eljutott odáig, hogy ha nem is beszéddel vagy szavakkal, de legalább mosollyal kommunikál vele. 

Ezt leszámítva nagyon élveztem a gyerekekkel töltött közös időt, nagyon jól esett segíteni nekik és velük együtt játszani. Kellemes hangulatban telt el az idő és jó volt a társaság.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben és várom a következő alkalmat.....:)

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon