Hatodik alkalom: 2016.04.27. szerda 09:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

A gyerekek és mi is nagy lázban égtünk, hiszen anyák napjára készültünk. Rengeteg féle ajándékot lehetett készíteni. Ezen az alkalmon én csak egy féle ajándék ötletben segédkeztem. Minden segítő kitalált valamiféle kreatív ötletet, amit szívesen elkészítene a gyerekekkel együtt. Most nem úgy volt, hogy pár gyerekkel végig mentem minden feladaton, hanem befoglaltam az asztalnak egy részét és ott csak abban a kreatív dologban vettem részt. Amelyik gyereknek volt kedve olyat készíteni, akkor oda jött hozzám és segítettem neki. Mivel nagyon sok gyerek volt, olyan gyorsan pörögtek az események, folyamatosan cserélődtek, nem volt megállás, ezért nagyon gyorsan elrepült ez a 4 óra. 

Kreatív ajándék ötletek:

 

Jácint virág: nem kell sok minden hozzá, hurka pálcikára ragasztunk zöld  papírt a szárának, ugyanúgy ragasztunk neki leveleket. A virág szirmokat,  bármilyen színes papírból lehet csinálni, a lényeg hogy A4-es papírt  szélességében összehajtjuk 3 részre, majd szétvágjuk, 3 hosszú csík lesz  belőle, ollóval bevagdossuk, majd fogunk egy ceruzát és egyesével  felpödörjük, ezzel elkészültek a szirmok, ezt felragasztjuk a hurka pálcikára és kész is a Jácint virág. Plusz raktunk még rá szalagot,  masnit kötöttünk rá. A zene ovis növendékeim nagyon szeretik ezt készíteni anyák napjára, ezért is merészkedtem ezt készíttetni velük,  hátha nekik is tetszik majd és azt láttam rajtuk, hogy szívesen készítették  el.  

 

 

Papír tálcára ragasztott tulipán: nagyon egyszerű, de mégis nagyon mutatós. Fogjuk a papír tálcát és festünk vagy ragasztunk rá zöld szárat és levelet a virágnak. A virágát pedig maradék papír galacsinokból is lehet, lényeg, hogy apró darabokra tépkedjük, összegyúrjuk és egyesével ráragasztjuk a tálcára.

 

 

Különböző méretű szívecskék közepébe lehetett hímezni.

 

Kiválasztottuk a legnagyobb szívecskét, rajzoltunk neki szemet, szájat. A kezének és a lábának pedig madzagot fűztünk fel rá és pici szívecskét tűztünk a végére.

 

-Különböző méretű szívecskéket össze is tudtuk ragasztani, hogy tér hatása legyen,  felfűztük egy fonalra és füzért készítettünk belőle.

 

-Virágtartó: Egy karton papírra virágos minta volt rajzolva, amit a gyerekek kifestettek,                    és úgy lehetett össze hajtani a karton papírt, hogy tölcsér formája legyen                      és virág tartó készült belőle.

 

-Anyák napi kifestőket lehetett színezni és festeni.

 

 

Befestettük pirosra a wc papír gurigát, ragasztottunk neki szemet, szőrös drótból csápot, rajzoltunk orrot és szájat, majd a szárnyainak szívecske formát ragasztottunk.

 

 

Most nem kerültem a gyerekekkel mélyebb közvetlen kapcsolatba, hiszen nem volt rá idő, nem nagyon tudtunk beszélgetni. Náluk most az volt a cél, hogy minél gyorsabban, minél több ajándék elkészülhessen.

Sajnálom azért, hogy ez az utolsó alkalom el lett kapkodva, jó lett volna egy kicsit meghittebbé tenni és elköszönni, elbúcsúzni a gyerekektől, szerintem bennünk nem is tudatosult, hogy mi már nem megyünk többé, majd csak a következő szemeszterben.

Ez az utolsó blog bejegyzésem, hiszen ahogy már említettem a legelsőben, hogy ez egy iskolai gyakorlat része volt, amit sikeresen teljesítettem.

Nagyon fognak hiányozni ezek a gyerekek, jó volt velük lenni és rájuk fordítani ezt a kis időt, bár hozzá teszem nagyon nehéz volt úgy beosztani az időt, hogy mindannyian el tudjuk végezni ezt a tantárgyat, hiszen nem kevés óra számról volt szó és mi zenészek nagyon elfoglaltak vagyunk, ez mind a gyakorlási időnkből vett el, ennyi hátrányát érzem, de nem bánom, sőt nagyon örülök neki és hasznosnak tartom, hiszen tanár embernek készülünk és meg kellett tapasztalnunk ilyen helyzeteket is, annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel zeneiskolában nem fognak tudni bekerülni ilyen gyerekek, de az élet bármely területén adódhat olyan helyzet mikor majd ezt a gyakorlati tapasztalatot, amit itt szereztünk, hasznosítani tudjuk majd. 

Szerencsére a következő szemeszterben fakultatív programként meglátogathatom őket és segédkezhetek a következő csapatnak, akiknek kötelező lesz a gyakorlat elvégzése. Remélem lesz rá lehetőségem és hogy engedni fogja az időm. 

Megosztás a facebookon

Ötödik alkalom: 2016.04.22. péntek 09:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Az előző bejegyzésemben meséltem arról,amikor egy kislányt véletlen lekisfiúztam és hát nagyon magamra vettem és azt hittem ha legközelebb találkozunk, akkor neheztelni fog rám, de szerencsére nem így volt; hát most ő volt az, aki az ajtóban várt és a nyakamba ugrott. Annyira megkönnyebbültem. Utána sorban a gyerekek nagy mosollyal és ölelésekkel fogadtak minket, látszott rajtuk, hogy nagyon várják az alkalmakat mikor mi jövünk. Nagyon álmosan és fáradtan indultam neki ennek a napnak, de ez a rengeteg energia és szeretet, ami árad a gyerekekből, egyből feltöltődtem és bearanyozta a napomat:)

 

A gyerekek állandóan cserélődtek, mert sorban vitték és hozták őket különböző kezelésekre. A lényeg, hogy leültünk az egyik asztalhoz, ahol a papír tányérokat befestettük úgy mintha földgömb lenne. Több gyereknek próbáltam egyszerre segíteni. Megpróbáltam nekik elmondani, hogy milyen színek is kellenek a földgömbhöz, az egészet befestettük kékre, majd próbáltunk barna és zöld részeket festeni rá. Persze volt olyan gyermek, aki befestette az egészet kékre, majd az egészre ráfestett zölddel, próbáltam neki mondani, hogy nem biztos hogy jó lesz ez így, de ő megvolt győződve róla,hogy így tökéletes és neki nagyon tetszett, én ráhagytam és egy jót mosolyogtunk rajta. Persze ami még nagyon tetszett nekik, hogy lehet pancsolni a vízzel és gyakorlatilag minden tiszta festékes volt, az asztaltól kezdve a padlóig és mi is könyékig :)

 

Mikor már a gyerekek feladták a festést csatlakoztam a színező asztalhoz, a fiúk szuperhősös a lányok hercegnős képeket színeztek, nagyon élvezték.  

A harmadik asztalnál, ahol most én nem vettem részt, de nagyon kreatív dolgot készítettek, papírból madarat, amit fel lehetett akasztani dísznek. 

Ez volt az ötödik alkalom és minden egymást követő héten ott voltunk, de ugye a múlt hét kimaradt betegség miatt, azt akarom ezzel mondani, hogy annyira megszoktam hogy minden héten meglátogatjuk őket, és hogy múlt héten ne voltunk azt éreztem, hogy hiányoznak. Nagyon a szívemhez nőttek és bele gondolok abba, hogy jövő héten lesz az utolsó alkalom kicsit össze szorul a szívem.

Megosztás a facebookon

Negyedik alkalom: 2016.04.07. csütörtök 17:00-19:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Ez az alkalom nagyon különlegesre sikeredett, hiszen a gyerekekkel most nem kézműves foglalkozáson vettünk részt, hanem közösen zenéltünk és játszottunk. 

Mikor megérkeztünk a foglalkoztató terembe már a gyerekek ott vártak minket. Nehézkesen indult be a dolog, hiszen itt nekünk kellet volna dalokat tanítani nekik, de tanácstalanok voltunk, hiszen egyrészt nem volt időnk felkészülni, másrészt pedig személy szerint a zeneovis tapasztalatom által, tudtam volna nekik tanítani dalokat koreográfiával együtt, de nem mertem, mert féltem, hogy valamelyik gyerek nem tudja megcsinálni és ezzel megbántom őket.

Szerencsére ott volt Zsóka, aki kezébe vette az irányítást. Elővette a szintetizátort és a csörgő hangszereket. A gyerekek kezdtek el nekünk zenélni. Két kisfiú volt olyan bátor, hogy leültek a szintetizátorhoz és elő adták nekünk a Paraszt kantáta című dalt, persze nem fejből, hanem az általuk leegyszerűsített kottából. A kotta úgy nézett ki, hogy az egész karikák jelentették a negyed (tá) hangot, a fél karikák pedig a nyolcadot (ti), ami fele olyan hosszúságú hangnak felel meg, mint a negyed hang, így jelölik a ritmust és hogy milyen hangról van szó, azt pedig a karikák színe mutatja meg. A szintetizátor billentyűi is meg voltak jelölve színekkel, ezáltal azt a hangot ütötték le, ami a kottában egymás után következik. Nagyon ügyesek voltak.

 

Utána egyik segítő társam, Marcsi, elhozta a hegedűjét és eljátszott rajta egy dalt. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték, majd aki szerette volna, az ki is próbálhatta. Volt néhány jelentkező, nagyon büszkén fogták és vigyáztak rá, annak ellenére, hogy kétszer akkora volt a hangszer, mint ő maguk. Persze voltak olyan gyerekek, akik nem merték megfogni és kipróbálni.  

Zsóka kitalálta, hogy a gyerekek mutassák meg nekünk, hogyan szoktak esőt csinálni. Az asztalokat jó nagy körbe helyeztük és mindannyian körbe ültük.  A feladat az az volt, hogy Zsóka elkezdte a két tenyerét össze dörzsölni és a mellette lévő is elkezdi és egymás után mindenki, amíg a kör el nem jut Zsókáig. Aztán a két-két ujjunkat össze ütjük, mindenkin végig megy, majd csettintünk és a legvégén tapsolunk, itt már azt jelenti, hogy nagyon esik az eső. Után el kell állítani az esőt, elkezdtük vissza felé a koreográfiát, taps, csettintés, csendesedik az eső, két ujjunkat csapjuk össze és a végén a tenyerünket dörzsöljük és el áll az eső. Nekem nagyon tetszett és a gyerekeknek is ez a játék.

Utána mindenki kapott a kezébe zaj keltő hangszert, voltak csörgők, csörgő dobok, triangulumok, kasztanyetták, furulyák, stb. Miközben énekeltünk a hangszereket megpróbáltuk ritmusra megszólaltatni.

 

Elénekeltük a Nád a házam teteje című dalt és a gyerekek megtanították a hozzá tartozó koreográfiát.

 Az a helyzet, hogy ezen az alkalmon mi többet tanultunk  a gyerekektől, mint ők tőlünk.

 

Utána Amerikából jöttem című játékot kezdtünk el játszani. Én mentem ki elsőnek egy kisfiúval, nagyon rég játszottam és nem nagyon emlékeztem, hogy hogyan is kell, de szerencsére a kisfiú elmagyarázta. Nagy tanakodás után bementünk a többiekhez és eljátszottuk, hogy autó szerelők vagyunk, jó gyorsan kitalálták. Megkérdeztük milyen italt szeretne, közben mi eldöntöttük, hogy ő lesz a kóla én meg a gyömbér, és aki kitalálta az gyömbért kért, úgyhogy én mentem ki megint az új kisfiúval. Megbeszéltük, hogy fodrászok leszünk, eljátszottuk, elég könnyű volt kitalálni és aki kitalálta megint vele kellett volna kimennem, de átadtam a helyemet más gyereknek, ne csak én érvényesüljek, hanem ők, ez az ő szórakoztatásukért van. Miközben ment a játék, közben puha labdákat dobáltunk egymáshoz, hogy ki olyan ügyes és elkapja, vicces helyzetek alakultak ki, a gyerekek és mi is nagyon jókat nevetgéltünk. 

 

Volt egy kislány , akivel az előző alkalomkor ismerkedtem össze, együtt színeztünk. Olyan huncut volt, hogy a hátam mögé osont a tudtom nélkül és úgy megijesztett, hogy azt hittem kiesek a székből, nem számítottam rá. Nagyon vicces helyzet volt, átöleltük egymást és együtt nevettünk az egészen, ez volt a napom fénypontja. :)

Sajnos volt egy nagyon kellemetlen szituáció, amit nagyon rosszul kezeltem a helyzetet. Volt egy kislány, akivel még sosem találkoztam, de valószínű szimpatikus lehettem neki, hiszen folyton jött utánam, fogta a kezem, az ölembe ült, igényelte a társaságomat. Elkezdtünk beszélgetni, egyszer csak megdicsérte a köröm lakkom színét és megkérdezte, hogy ki festem e neki is, és én erre mondtam, hogy kisfiúknak nem szokták, erre ő mondja, hogy ő nem kisfiú, hanem kislány...... én hirtelen teljesen lefagytam, mert én abban a tudatban voltam, hogy ő kisfiú, nem tudtam mit mondani... Teljesen lesokkolt a dolog, hirtelen nem tudtam lereagálni, inkább eltereltem másfelé a témát. Szerintem én ettől a szituációtól jobban kikészültem, mint a kislány. Nekem utána olyan rossz érzésem és lelki furdalásom volt, nem is tudom elmondani, nagyon rosszul érintett a dolog. Megpróbáltam, úgy viselkedni kívülről, mintha mi sem történt volna, de belül majd megevett a fene.

 

Közösen játszottunk még labda játékot, a feladat az az volt, hogy az asztalokon gurítani kell a melletted ülőnek a labdákat és nem szabad, hogy leessen. Persze egyre több labda került az asztalra és nagyon kellett koncentrálni, hogy gyorsan tovább add  a melletted ülőnek, mert utána rögtön érkezett egy újabb labda. A gyerekek nagyon élvezték, akkorákat sikoltoztak közben, teljesen elszabadult a pokol. Azt vettem észre, hogy a gyerekek körében, ha labda játékot játszunk, olyan boldogság tölti el a gyermekek arcát, önfeledten vigyorognak, sikítoznak, teljes extázisba esnek, mintha adrenalin löketet kapnának, ezt láttam, ezeken a gyerekeken és tapasztalom a zeneovis növendékeim körében is. Sajnos nem tudom ennek a pszichológiai hátterét, de utána fogok járni.

Mivel letelt az időnk és a gyerekeknek menniük kellett vacsorázni, segítettünk felkísérni őket a szobájukba. Most voltam először kórháznak ezen bentlakásos részén. Egy hosszú folyosó vezettet a négy ágyas szobákhoz, és volt ott egy nagy ebédlő is. Az egyik gyerkőcöt bekísértem a szobájába és elköszöntünk egymástól. Mikor elmentem a szobák előtt, megpillantottam egy pár hónapos kisbabát, rácsos ágyban feküdt. Nagyon lesokkolt...... Össze szedtük a holminkat a többiekkel és elhagytuk a kórházat. Mikor kiértünk kicsit elsírtam magam, mert a kisbaba látványa nagyon rossz érzéseket okozott, az jutott eszem, ha majd nekem is gyerekem lesz és azzal kell majd szembesülnöm, hogy tartósan beteg lesz egész életében, vajon ezt hogyan kezeli egy szülő? Nem kívánom senkinek, hogy ilyen dolgokat éljen át az ember.

Szerencsére ez a nap inkább vidám volt, mint szomorú és remélem a következő alkalommal is legalább ilyen jól érezzük majd magunkat :)

Megosztás a facebookon

 

Harmadik alkalom: 2016.04.01. péntek 9:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Ez a foglalkozás nagyon vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Inkább negatívan hatott rám,mint pozitívan, mert nagyon korán keltem, fáradt voltam és nem igazán volt türelmem senkihez és megmondom őszintén alig vártam, hogy vége legyen, DE kaptam nagyon sok szeretetet :)

Most segítők is többen voltunk meg a gyerekek is.

A foglalkozás nagy részét egy kisfiúval töltöttem, akivel minden kreatív dolgot megcsináltunk. Először készítettünk egy olyan díszt, ami úgy nézett ki, hogy barna karton papírra körbe rajzoltuk a kézfejét, kivágtuk ollóval, készítettünk hozzá szintén karton papírból talpat neki, amin megáll a kéz és feldíszítettük mindenféle színes virágokkal, matricákkal, gombokkal. Ezt megcsináltuk mind a két kézfejével. Majd átültünk a másik asztalhoz, ahol vécépapír gurigából készítettünk méhecskét. A gurigát bevontuk sárga papírral, ragasztottunk rá fekete csíkokat, a fejecskéjét is sárga papírból kör alakot vágtunk, rajzoltunk neki szájat, orrot, és ragasztottunk rá mozgó szemeket, majd a csápjait szőrös dróttal díszítettük, a szárnyait pedig átlátszó kartonból vágtuk ki és ragasztottuk rá a méhecske testére. Utána színezni volt kedve, úgyhogy átültünk a színező asztal mellé. A kisfiú csatlakozott fiú segítő társunkhoz, így én becsatlakoztam a lányokhoz.

Volt ott két kislány, akik nagyon aranyosak voltak, jókat beszélgettünk. Miközben az egyik kislány Micimackót rajzolt, a másik olyan képet választott, amelyen volt egy nagy fa és négy felé volt osztva, rávezettem hogy vajon mért van négy felé tagolva a fácska? mondtam neki, nézze meg jól, hogy az egyik résznél nagyon kopasz a fa, másiknál virágok vannak rajta,  a harmadiknál gyümölcsök és a negyedik felén pedig hullanak a fa levelek, és ő nagyon ügyesen kitalálta, hogy ezek az évszakok, tehát ez alapján csoda szépre kiszíneztük a fácskát és mellé is írtuk, hogy melyik évszakról van szó. A másik kislánnyal pedig Micimackót és a szobáját jó színesre kifestettük :) 

Ahogy említettem volta a napomnak rossz pillanata is, ami az volt, hogy pont szemben velem volt egy toló kocsis kislány, aki szellemi fogyatékos, nem tud beszélni, kommunikálni, feladatokat megoldani, segítő társam próbált vele színezni, de kevesebb mint több sikerrel. Nagyon rossz érzés fogott el.......

Viszont a napomnak volt fénypontja is, az az volt, amikor egy kislány, akivel ezen a foglalkozáson nem én játszottam vele, de egy előzőn már voltunk együtt. Szóval váratlanul oda jött hozzám és átölelt :) Megmutogatta, hogy miket csinált az órán, olyan ügyesen minden kreatív dolgot elkészített, amit lehetett, méhecskét, kézfejes díszt, csinált ajándék kosarat és még az anyukájának is készített névre szóló ajándék táblácskát. 

Elérkezett a foglalkozás vége, csináltunk egy közös csoport képet, amin a gyerekek és a segítők is rajta vannak. A kislány végig fogta a kezemet, azt hiszem nincs mit hozzá fűznöm, jó érzéssel töltött el :)

Azt gondolom, hogy ez a három alkalom segítségével, amit ezekkel a gyerekekkel töltöttem, hamar össze ismerkedtünk és kezdünk közelebb kerülni és jobban megismerni egymást, jókat beszélgetünk, megnyílnak és szerintem várják ezeket az alkalmakat. Ez egy jó kezdet egy barátság kialakulásához :)

 

 

Megosztás a facebookon

 

Második alkalom: 2016.03.23. péntek 9:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Nagyon vártam ezt a napot, mert a legelső alkalom, annyira jó hatást gyakorolt rám, alig vártam, hogy eljöjjön a következő alkalom és a gyerekek társaságában legyek.....

Nagyon családias hangulatban telt el ez a három óra, mert mi segítők és a gyerekek is jóval kevesebben voltunk, ezért elég volt csak egy asztalt körbe ülnünk.       Beszélgettünk, nevetgéltünk, közben nyuszi családokat készítettünk, mintha egy jó baráti társaság gyűlt volna össze...

Mivel a húsvétra készültünk, lehetett készíteni kis nyuszit, nagy nyuszit és tojást.

Két kislánnyal Laurával és Zsanettel megcsináltunk minden kreatív dolgot, amit lehetett. Kiválasztottuk a színes papírokat és az előre megrajzolt nyuszi és tojás sablont körberajzoltuk az általuk kiválasztott színes papírokra, kivágtuk őket ollóval, majd ezt ráragasztottuk egy hurkapálcikára. Ragasztottunk rá mozgó szemeket, a nyuszinak vatta pamacsból farkincát és rajzoltunk rá mosolygós szájat is. A tojás formát pedig szalaggal díszítettük. Mivel olyan, hamar megcsináltunk minden kézműves dolgot, már csak ott maradtunk a helyünkön és beszélgettünk......

Úgy érzem, hogy megtaláltam velük a közös hangot és valahogy közelebb érzem magam hozzájuk, én nagyon jól éreztem velük magam, és azt gondolom, hogy nekik is jól esett az, hogy úgymond egy kívül álló ember ennyire meg tud nekik nyílni és lazán tud hozzájuk viszonyulni, hiszen ők állandóan egy kórházi közegben mozognak és gondolom örültek, hogy más dolgokról is lehetett beszélgetni velük. Szóval biztos vagyok benne, hogy jól érezték magukat velem, hiszen voltak olyan aranyosak, hogy készítettek nekem is ajándékot :) annyira jól esett számomra, és olyan büszkén mutogattam mindenkinek, hogy ezektől a gyerekektől kézzel készített ajándékot kaptam, Laura csinált nekem egy nagy nyuszit, Zsanett pedig egy tojást :)

Csatlakozott hozzám még később Levike, tündéri kisfiú :) Vele nyuszi családot kellett készíteni, megbeszéltük, hogy kell egy apa, anya és a gyerek nyuszi. Elkezdtük körbe rajzolni a sablont, mikor megvoltunk vele, huncut volt, mert azt mondta, hogy nem tudja körbe vágni az ollóval, persze nekem megesett a szívem rajta és megcsináltam helyette, de később kiderült, hogy meg tudta volna csinálni csak nem volt kedve hozzá....... Mindegy, a lényeg, hogy nagyon örült és büszkén mutogatta mindenkinek a nyuszi családot :)

 

 

Megosztás a facebookon

Közösségi pedagógiai gyakorlat

 

Az első bejegyzésemben, ahol magamról írtam, ott olvashattátok, hogy jelenleg a Miskolci Egyetemen tanulok, oboa tanárnak.

Leendő tanárként, kötelező tantárgyként fel kellett vennünk a Közösségi pedagógia gyakorlat című tantárgyat, ami azt takarja, hogy hátrányos helyzetű, árva, szellemileg, értelmileg és fizikailag sérül gyerekekkel kell foglalkoznunk. 

,, Segítő kéz :)" címet azért adtam ennek a blognak, mert azt gondolom, hogy leendő tanárnak feladatomnak érzem, hogy olyan gyerekek fejlődését segítsük és támogassuk, akiknek elviekben nem adatik meg, hogy zeneiskolába bekerüljenek, szellemi és fizikai hátrányaik miatt.

Első alkalom: 2016.03.11. péntek 9:00-12:00, Miskolc Gyermekrehabilitációs osztály:

Előző este, alig bírtam elaludni, annyit járt az agyam, vajon milyen lesz a gyerekekkel találkozni, hiszen még nem volt kapcsolatom sem pedig bármilyen tapasztalatom beteg gyerekekkel. Attól féltem, hogy amikor találkozni fogok velük személyesen, akkor talán nem fogok hozzájuk jól viszonyulni, vagy nem fogom tudni megtalálni velük a közös hangot; attól is féltem, hogy esetleg elfogom sírni magam, hiszen az embernek akkor is összeszorul a gyomra mikor sérült felnőtt embert lát, nemhogy még gyermekeket. 

Reggel gyomorgörccsel indultam Miskolc centrum mögötti parkolójába, ahol 8:40-re volt találkozóm Virággal, aki volt olyan kedves és felvett kocsival, hogy menjünk együtt a Gyermekkórházba. Mikor megérkeztünk kipakoltuk a kreatív dobozokat, megvártunk a többieket is a kórház előtt, majd elindultunk befelé.

Amikor beléptünk az ajtón, az a tipikus kórházi légkör volt, a környezet, az orvosi szobák, a váró termek és az a bizonyos kórházi szag csapott meg.

Ezzel ellentétben mikor felmentünk az első emeletre, nagyon jó érzés fogott el, mintha nem is kórházban lennénk, roppant barátságos környezetbe csöppentünk; pozitívan csalódtam :)

Mielőtt beléptünk volna a foglalkoztató szobába, egy nagyon kedves hölgy fogadott minket, ő volt Zsóka. :) Kaptunk tőle zsákot a cipőnkre, nehogy bevigyük a koszt. Mielőtt behozták volna a gyerekeket, elmesélt  néhány dolgot magáról a rehabilitációs osztályról, milyen betegségben szenvedő gyerekek; milyen korosztályúak; bentlakásos vagy mindennap bejárós; milyen kezelésekre szorulnak....

Sorban érkeztek a gyerekek.......

Oda jött hozzám egy aranyos kislány, úgy hívták, hogy Csenge. Elkezdtük katicát csinálni, karton papírból, ki volt vágva sablonként a katica teste és a két szárnya, a sablonokat körbe rajzoltuk, majd azt kivágtuk. Ő nagyon ügyesen ráragasztotta a szárnyakat és a fekete pöttyöket is, majd raktunk rá még csápokat és mozgó szemeket. Mivel nagyon vissza húzódó kislány volt, ezért leginkább azzal segítettem neki, hogy biztattam és bátorítottam. Mivel pozitív vissza jelzéseket adtam neki, ezért érezte, hogy jól csinálja a feladatát. Azt éreztem, hogy jól érezte magát a társaságomban, ezért más feladatot is meg csináltunk közösen. Ő színezni szeretett volna, ezért kiválasztottunk egy nagyon szép virágos képet és azt elkezdtük közösen kiszínezni.

Közben csatlakozott egy másik kislány is, közösen színeztünk, majd Csengének el kellett mennie gyógytornára, ezért mi folytattuk a közös foglalkozást egy újabb feladattal. Csináltunk mosolygós napocskát, amit először úgy kezdtünk, hogy a kézfejét körbe rajzoltuk színes papírra, kivágtuk őket és középre raktunk egy citromsárga papírból kivágott kört,majd köré ragasztottuk a kézfejeket. Rajzoltunk neki szemet, mosolygós szájat és kész a napocska. Ez a kislány nagyon aktív volt, ezért a létező összes feladaton végig mentünk, amire lehetőség volt. Nagyon tetszett neki a sok színes papírból kivágott virág minta, kiválasztottunk milyen színűek legyenek, a két virágot összeragasztottuk, ami közé egy hurka pálcikát raktunk, helyeztünk rá még sárga közepet és szalagból masnit. Ugyanígy megcsináltuk ezt pillangókkal is, majd kiválogattunk virág és pillangó mintákat, amik illettek egymáshoz és felfűztük egy cérnára, fűzért készítettünk belőle. Pillangót még hajtogatott papírból is készítettünk, melyet szőrős dróttal fogtunk össze, ami a csápját szimbolizálta.

Mivel többen voltunk segítők, így mindenki csak egy-két gyerekkel tudott foglalkozni. A foglalkozás során, nem állandó csoport volt, a gyerekeknek más programon is részt kellett venniük, így volt aki korábban elment vagy később érkezett. 

Sajnos volt némileg rossz élményem is, amikor jött egy tolókocsis kislány, Erzsike. Oda mentem hozzá, hogy csináljunk valamit közösen, végig mutogattam neki, milyen feladat lehetőségek vannak, de sajnos nem szeretett volna velem egy feladatba sem bele kezdeni, és ezt szavak helyett csak fejrázással jelezte. Oda jött Andi, az egyik állandó önkéntes, aki elmondta, hogy azért tartózkodó velem a kislány, mert nem ismer és Andival is csak azért hajlandó közös foglalkozásra, mert ő hat hónap ismeretség alatt eljutott odáig, hogy ha nem is beszéddel vagy szavakkal, de legalább mosollyal kommunikál vele. 

Ezt leszámítva nagyon élveztem a gyerekekkel töltött közös időt, nagyon jól esett segíteni nekik és velük együtt játszani. Kellemes hangulatban telt el az idő és jó volt a társaság.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben és várom a következő alkalmat.....:)

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon